BUDAPEST, LUDOVIKA TÉR

 

A tervezett térstruktúra alapját a tér történeti úthálózatai adták. A térképeken a fősétány tengelyén túl sugaras-íves vonalban kiinduló kisebb utak, valamint a háromszög sarkában található, nagyobb méretű, félköríves fogadó tér is egyértelműen megfigyelhetőek. Ezek figyelembevételével alakítottuk ki a tervezett úthálózatot, mely a tér alapvető szerkezetét, gerincét is adja egyben.

A diszpozíció szerint megtartandó elemek a fősétány, minden faegyed (átültetés sem megengedett), a téren található szobrok, a metró szellőzője, a kutyafuttató és az évelő díszkert. Ezek mellett szintén megtartandó elemként kellett kezelni a határoló utcák járdáit és támfalait, valamint a kelet felől határoló aszfalt útburkolatot és merőleges parkolókat.

Összességében a tervezett beavatkozások hatására egy történeti alapokon nyugvó, a Ludovika épületeinek méltóságát kiemelő, ugyanakkor modern arculatú városi közpark alakul ki, mely a felhasználói igényekre építve idővel a környékbeliek és az egyetemisták kedvelt tartózkodási helyévé válhat.

2017-2018


Környezetrendezési kiviteli terv


Megbízó: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Területnagyság: 36 000 m2

Hasonó munkák