MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉR

 

A Móricz Zsigmond körtér Újbuda egyik legfontosabb közlekedési csomópontja. Villamosok, buszok és 2014 tavaszától a 4-es metró megállóhelye.

A körtér tervezése 2001-ben kezdődött, a 4-es metró előrehozott ütemeként. A félig megépült koncepció alapján készültek el a Gomba épületét ölelő íves zöldkazetták és a gyalogos aluljárók egy része.

A 13 éves időszakban mind a megrendelői igények, mind a közlekedési koncepció jelentősen változott. A térnek – amellett, hogy a különféle stílusú térfalakhoz illeszkednie kell – új, biztonságos gyalogos felületet, kellemes tartózkodási helyeket, hívogató zöldfelületet szükséges nyújtania. Az új formátumú, sötét színű térkő összefogja a sokszínű építészeti környezetet, funkcionalitásával átengedi a közlekedőket, alacsony reflexiós adottságával nem vakít, így befogadóvá teszi a tereket, a visszafogott burkolatarchitektúra pedig összeköti a Gomba épületét és a teret. A felszínen megjelenő piros, nagyméretű növénytartók kompozíciója élénk színfoltként jelenik meg a téren.

A tér ebben a pillanatban is jelentős gyalogos forgalmat bonyolít, ám jelenleg már nem csak áthaladásra, hanem pihenésre, szemlélődésre és találkozásra is lehetőséget biztosít. Átlátható és mértéktartó. Nekifeszül a nagyváros sokrétű elvárásainak.

2009-2012


Környezetrendezési kiviteli terv


Megbízó: DBR Metró Projekt Igazgatóság

Generáltervező: Főmterv – Palatium – Uvaterv konzorcium

Kivitelező: Swietelsky Építő Kft.

Területnagyság: 11 500 m2

Bekerülési költség: 330 millió Ft

HASONLÓ MUNKÁK