BUDAÖRS, RÓZSA UTCAI ÓVODA

 

Tervezési feladatunk a Budaörs, Rózsa utca 17. alatti óvoda játszóudvarának kialakítása, illtetve ehhez kapcsolódóan játszószerek kihelyezése volt. A tervezési terület két részből áll, a főbejárattól jobbra eső zöldterületből és az „U”alakú épület udvarából.

A belső udvar meglévő aszfalt burkolata felújítás után új, játékos felfestést kapott. Az udvar másik felében gumiburkolaton játszóeszközök kerültek kihelyezésre. A meglévő két homokozót megtartottuk és új helyre telepítettük át. Növényeket kazettákba, illetve dézsákba helyezve telepítettünk.

A külső udvarban nagyobb arányú zöldfelület kialakítására nyílt lehetőség. Az áthelyezett homokozókat és kisebb rugós játékok a központi gyepes területen kaptak helyet. Az épület mellett járda épült térkő burkolattal. Cserjesáv által határolva az udvar két végében gumiburkolaton kapott helyet egy hinta és egy játszóvár. A területen egy darab ivókút is elhelyezésre került. 

2010


Környezetrendezési kiviteli terv


Megbízó: Budaörs Város Önkormányzata

Területnagyság: 950 m2

HASONLÓ MUNKÁK