RAK-PARK TERVPÁLYÁZAT
BELVÁROSI DUNA-PART

 

A rakpartok – mint a folyó és város első találkozási pontjai – világszerte első sorban a hajókikötés, szállítmányozás és kereskedelem helyszíneiként jöttek létre. Nyüzsgés, rakodás, szemét, kiabálás, megfeszített munka jellemezte ezeket a helyeket. Egy évszázad elteltével a rakpartokkal szemben állított elvárások, igények pont az ellenkezőjét róják fel: csend, a víz közelsége, rend, pihenés és kikapcsolódás.

Koncepciónk kialakítása során nagy hangsúlyt fektettünk a Duna-parti panoráma megőrzésére, hangsúlyozására, melyet a transzparens, puritán építmények telepítése is alátámaszt. Kiemelt prioritással bírt a gyalogos és kerékpáros közlekedés megteremtése, amit egy rugalmasan alakítható forgalmi rendszer ölel körül. Törekedtünk a történelmi kialakításon alapuló tér- és parti zóna kidolgozása, s így a víz megközelíthetőségének javítása érdekében variálható, egyszerű műszaki kialakítású úszóműrendszereket terveztünk. Az egységes arculat és a rendezett közterületek megteremtése céljából új burkolati rendszert, attribútumszerű utcabútorokat alkalmaztunk, melyeket rendezett zöldfelületek foglalnak egységbe.

A bíráló bizottság értékelése: „A pályamű megőrzi a meglévő történeti települési táj értékeit, a tervezett építést azoknak alárendeli. A terv amellett hogy a vízparti sávot szakaszolja, a történetileg kialakult és védett városképét élteti tovább. Mértéktartó, mégis jelentős minőségi változásokat eredményezhet Budapest központjában. A pályamű a különböző szakági részek összehangolt munkáját mutatja – kiemelkedően jó a városépítészeti megközelítés és az úszóművek műszaki tartalma –, feldolgozása szakmailag igényes, formailag és tartalmilag egyaránt kiemelkedő színvonalú.” 

2015


Tervpályázat, I. díjban részesült


Kiíró: Budapest Város Önkormányzata

Generáltervező: Korzó Tervezési Stúdió

Építész: Noll Márton (M-Tampannon), Nyéki Anikó (Dóm Építészműterem)

Közlekedésmérnök: Ercsényi Balázs (Főmterv)

Úszómű: Pompor Gyula (Pannon Építőműhely Kft.)

Látványterv: Éltető Zsófia (True Vision Kft.)

Területnagyság: 133.450 m2

 

HASONLÓ MUNKÁK